Keresztúri Egyesülés
Menü
 
Labdarúgás
 
Kézilabda
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Facebook
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2010-02-28
 
Hírek
Hírek : Négy gól, három pont.

Négy gól, három pont.

Duka  2011.09.26. 12:06

Vasárnap rendezték a Hargita megyei 4. Liga ötödik fordulóját. Csapatunk Homoródalmáson vendégszerepelt, ahonnan mindhárom pontot hazahozta. A mérkőzésen bemutatkozott Molnár Csaba is, aki gólpasszokkal járult hozzá a sikerhez.

 

KÉPEK


Az első félidő hazai helyzetekkel kezdődött, amiket rendre kihagytak. Ezt követően a mieink fokozatosán átvették az irányítást, és egyre több helyzetet sikerült kialakítani. Báró Istvánnak hála megszereztük a vezetést 33 percben. Nem örülhettünk sokáig, jött a hazaiak válasza. Szerencsére még a félidő lejárta előtt sikerült még egy találatot szereznünk, Nagy Lóránt lőtte ki a bal alsót a mérkőzés 44. percében.

A mérkőzés egy szakasza igen csak durva volt.

A második félidőben kezdett pikáns hangulat kialakulni, a pályán kívül és belül egyaránt. A mérkőzést többször is meg kellet állítani, hogy a játékvezető rendet tehessen. Azért lehetett labdarúgást is látni, és persze gólokat. A félidő első gólját Szabó Zsolt szerezte a mérkőzés 54. percében. Ekkor már kétgólos volt a különbség. Ezt egy gólcsend követte. A következő gólig a 86. percig kellet várni. A hazaiak jutottak tizenegyeshez, és értékesítették azt.  Úgy tűnt szoros véghajrá lesz, de Rózsa Árpád úgy gondolta, hogy nem izgatja túl a szurkolókat, s mielőtt még az egyenlítésre gondolhattak volna  a hazai nézők, ő egy szép fejes góllal növelte előnyünket. A végeredmény 2-4 lett.

5. forduló eredményei:

Csicsói KSE – Csíkszentmihályi Törekvés 2–3 (0–1). Gólszerzők: Doltea Cătălin (50.) és Mitocaru Ciprian (77.), illetve Morariu Mihai (17. és 84.), Covrig Alin (82.). Tudósított: Tímár Zsombor.

Parajdi SE – Csíkszeredai VSK 0–4 (0–2). Gólszerzők: Homoş Paul (84. és 87.), Gliga Cristian (24.) és Bajkó Barna (35.). Tudósított: Câmpeanu Dumitru.

Gyimesfelsőloki SE – Szentegyházi Vasas 1–1 (1–1). Gólszerzők: Csibi Lóránt (26.), illetve Knobloch Zoltán (12.). Tudósított: Kopacz József.

Salamási Maroshévízi Tudomány – Székelyudvarhelyi Roseal 4–0 (1–0). Gólszerzők: Şpangă Andrei (65. és 67.), Kelemen Cristian (1.) és Újvári Alex (69.). Tudósított: Balla Péter.

Homoródalmási Homoród – Székelykeresztúri Egyesülés 2–4 (1–2). Gólszerzők: Papp Róbert Flórián (36.) és Kolozsi László (86. – 11-esből), illetve Báró István (33.), Nagy Lóránt (44.), Szabó Zsolt (58.) és Rózsa Árpád (90.). Tudósított: Kecseti Pál.
 

tablazat_4liga_szept26-01_b

A következő forduló (október 1–2.) műsora. Szombat: Szentegyháza–Parajd (16 órától), Keresztúr–Csicsó (16) és Csíkszereda–Salamás (16). Vasárnap: Csíkszentmihály–Felsőlok (16) és Udvarhely–Almás (16).

 
Támogatók

Székelykeresztúr Város Önkormányzata






http://kepfeltoltes.hu/111102/51090129Untitled-2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg






Prodservcom Kft.

Macrist COM Kft.

Fresh Color Kft.

Sekler Service Kft.

Mario Impex Kft.

Kandó Szódavíz

László Construct

Viaduct Kft.

Szilveszter Comprod Kft.

Csipike Könyvesbolt

 

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.